vándorgyűlés, 1.

Regisztárció és egyebek után beindul a program. A városi séta a 0. napon meg volt, erre a napra a kitűzött cél a könyvtárlátogatás. NEm sikerült kideríteni, hogy vannak vagy nincsenek csoportos vezetések, én persze szokás szerint külön utakon járok, a NYME SEK-ban készségesen körbevezettek, a BDK-ban egyszerűen körbejártam, végül belebotlottam egy kisebb csoportba. Ezt követi az ebéd, majd irány az MMIK.  Cél a plenáris ülés. Fél óra csúszást ígérnek, addig beülök a Mimik caféba, ami a művelődési házban működik. (kellemes hely, ajánlom mindenkinek, minimum 3 jó pont! Ötöst nem adnék, mert az árakat húzósnak találtam, de lehet hogy Szombathely viszonylatában ez átlagos.) Eredmény: néhány sörial elfogyasztása mellett kötetlen szakmai beszélgetés a szakma “fekete bárányaival” Paszternák Ádámmal és Mikulás Gáborral, hivatásunkról, megbecsülésről és önbecsülésről, arról, hogy milyen képet festünk magunknak magunkról és hogyan lehetne valós képet kapni mindenről. Idővel többen is csatlakoznak, a plenáris ülés pedig véget ért. Nem bánom persze, mert tartalmas, érdekes beszélgetésnek lehettem részese.

Este folytatódik a városnézés, bár inkábba kocsmatúra lenne a helyes megnevezés :) Útközben csináltam pár képet, nem kimondottan a város nevezetességeiről, hanem azokról, amik leginkább megfogtak: a festett falakat. néhány térbeli falfestményt fedeztem fel. Nagyon tetszett, ezért is örökítettem meg. Remélem a minőség elfogadható, sajnos csak mobil állt rendelkezésre :(


A túr a részeként bepillantást nyertünk egy könyvtáros tekebajnokságba és szembe találkoztunk egy komoly referensz kérdéssel: minek a rövidítése a VAOSZ??? kedves olvasó, ha létezel, és nem voltál jelen ezen az estén, ott ahol én, keresd meg a választ! Ha nem találod, kérdezd bátran a könyvtárost. Tudom a választ csak, mert megkérdeztük a helyi embert.

hát ennyi lett volna az 1. nap számomra. De a vándorgyűlés folytatódik, így folyt köv.

Vándorgyűlés

Az elmúlt hetekben, hónapokban elég rendesen elhanyagoltam a blogos dolgaimat, pedig ötlet lenne éppen elég, téma is sok, még ha nem is kimondottan a hivatás témakörébe kapcsolódóan. Össze kell már kapnom magam, több szempontból is.
Idén úgy tűnik sikerül eljutnom a Vándorgyűlésre is. Illetve biztos, mert holnap indulunk. Örülök, mert utoljára ha jüól emlékszem 5 éve sikerült Nagykanizsán részt venni, és a tapasztalat az, mint minden hasonló programmal, hogy hihetetlenül inspiráló tud lenni, de a hatása gyorsan elmúlik, tehát minél gyakrabban kell részt venni hasonló programokon.
Magam részéről, mint hithű könyvtárostanár a Gyermekkönyvtáros szekcóban és mint Informatika és 2.0 párti a FITT szekcióban minden bizonnyal megfordulok majd. Több okból is szeretnék erről beszámolót írni, bár ezt bizonyára többen megteszik majd. Szóval valamilyen bejegyzésekkel biztosan jelentkezem, remélem inkább előbb, mint utóbb. Azoknak a kolleganőknek és kollegáknak üzenem, akikkel ezer éve nem találkoztam, hogy remélem összefutunk. Nagyon várom :)