Régóta foglalkoztat a könyvtáros pálya elnőiesedsének kérdése. Most egy dolgozat kedvéért elővettem a témát és kissé alaposabban utána is jártam. Találtam egy érdekes cikket, az első könyvtárnőről.
Tudtad?
Hazánkban az első női könyvtárost 1906-ban nevezték ki. [1] Czeke Mariannet 33 éves korában nevezte ki Ferenczi Zoltán az Egyetemi Könyvtár vezetője könyvtárnővé. A könyvtári bizottságnak azzal a kikötéssel támogatta a döntést, hogy csupán egyedi esetről van szó, nők kinevezését nem teszik rendszeressé. Mint az a cikkben olvasható „csak erre az egy esetre hozta határozatát a könyvtár-bizottság, s adja meg az egyhangú ajánlást. Rendszert nem kíván egyelőre alkotni belőle, hanem figyelembe veszi a folyamodó rendkívüli készültségét a vágyakozását a könyvtári pályára, de egyszersmind megnyugtatóan veszi tudomásul, hogy a folyamodó kollégiumi tanár is. S ha a kísérlet nem válnék be, módjában lesz tanári pályára menni át.” [2] Az első könyvtárnő munkája során számos javaslatot tett a könyvtár tevékenységének jobbítására, bár erről a szakirodalom mélyen hallgat.
[1] Gráberné Bősze Klára: Czeke Marianne dr., az első magyar könyvtáros nő (1873-1942). – In: Könyv és nevelés 2006. (8. évf.), 3. sz., p. 89-97.[2] A fent említett cikk idézi: Kenyeres Ágnes: Egy könyvtár hétköznapjai Bp., 1985. p. 243–244. c. munkáját
Gráberné Bősze Klára: Czeke Marianne, dr. az első magyar könyvtáros nő (1873-1942)Blogged with Flock
Tags: könyvtáros, nő, könyvtárnő, Czeke Marianne, cikk, Könyv és Nevelés
Régóta foglalkoztat a könyvtáros pálya elnőiesedsének kérdése. Most egy dolgozat kedvéért elővettem a témát és kissé alaposabban utána is jártam. Találtam egy érdekes cikket, az első