Szeretném végre folytatni a mesét, hogyan is lettem én könyvtáros. A diákkönyvtárosság egyértelműen meghatározta a sorsom, biztosan tudtam, nem szeretnék mással foglalkozni, csak a könyvtárakkal. Végül sikerült is bekerülni egy főiskolára. (Igen, a könyvtárosok is iskolában, mi több, főiskolán, egyetemen szerzik meg ismereteiket, hogy ezt a szép hivatást betölthessék.) Nagyon sokat jelentett, hogy korábban a középiskolában szinte mindennel megismerkedtem, amivel egy könyvtáros találkozhat. Minden amit tudtam, sőt, bizton állíthatom amit a mai napig tudok, annak nagy részét a gyakorlatban tanultam meg. Éppen ezért hallgatóként is igyekeztem közel kerülni a tűzhöz és szabadidőmet a könyvtárban töltöttem. Sokat dolgoztam, talán túlságosan is. Biztos hibáztam is, de hát abból tanul az ember. Nem csak a szépségeibe, de az árnyoldalaiba is beleláttam munkánknak. Ezek az árnyoldalak sajnos, vagy szerencsére elsősorban a személyes ellentétekből eredtek, nem a munkából. Lényeg, hogy végül már terhes lett a jelenlétem, és el is távolítottak, de nem adtam fel. Tovább álltam egy újabb könyvtárba, mert érdekelt, mert tanulni, gyakorolni szerettem volna … és mert igazán otthon éreztem magam a könyvek között.
Tapasztalatból mondhatom, bármilen jó is a főiskola vagy az egyetem, nem készíthet fel minden gyakorlati fogásra, sajnos legtöbbször em is ez a cél. Igazi gyakorlati ismereteket csak a könyvtárban, munka során szerezhetünk. Kérem tehát a könyvtárosokat, legyenek türelemmel. Ne felejtsük el, hogy mi is voltunk kezdők. A leendő könyvtárosokat pedig arra kérem, ha tehetik minél több időt töltsenek könyvtárakban, kóstoljanak bele a légkörébe, ismerjék meg a folyamatait és meglátják, sokkal könnyebb leszmegtanulni a száraznak tűnő elméletet. És biztos vagyok benne, meg fogják szeretni a könyvtároshivatást. Kalandra fel, Sok sikert!
