Most olvasom a KTE Klogon a könyvtárostanárok alkalmazásáról írt állásfoglalást és nagyon felháborít. Muszáj leírnom mit gondolok erről. Tisztában vagyok vele, hogy az iskolai könyvtárak mindig mostoha helyzetben voltakés a könyvtárostanárok helyzete is olyan meseszerű, de egyvalamit nem szabadna elfelejteni: a könyvtárostanár az, aki elindítja a tanulót, aki könyvtárhasználóvá nevel és folytathatnám. Illetve tehetném az egészet feltételes módba, mert jó, ha a lehetőséget megkapja, hogy pár órában valamit elmeséljen a könyvtárról a tanulóknak. Mindig abból indulok ki, hogy az iskolában a pedagógusok és feltételezhetően az igazgatók is tanult, művelt, diplomás emberek. Olyanok, akik tudják, hogy a tudás nagy érték és arra tették fel azt életüket, hogy a tudást átadják a jövő generációjának. Nekik kellene a legjobban tudni, hogy a könyvtárnak ebben milyen fontos szerepe van.  Most gonosz leszek, de ilyenkor megfordul a fejemben, hogy ezek az emberek úgy lettek pedagógusok, hogy soha nem jártak könyvtárban? Nem találkoztak ilyen fogalmakkal mint egész életen át tartó tanulás, önálló ismeretszerzés és társaik, – amik egyébként a csapból is folynak – vagy csak nem értik.

Ismeri valaki a mesét a sóról?? Szerintem egy kisiskolás is el tudja mondani a lényegét. Most az jut eszembe, mi lenne, ha eljátszanánk ugyanezt a könyvtárral. Vagy csak nekem hiányozna annyira az életből, mint a só az ételből?

Van egy receptem:
Végy három könyvtárost, az ország különböző pontjairól, különböző könyvtártípusokból. Dobj fel egy tetszőleges szakmai kérdést (vagy csak kérdezd meg, nálatok mi a helyzet) és figyelj. Perceken belül garantált a problémaáradat. Egymás szavába vágva ömlik a szó a egyébként csendes, nyugodt és kimért kolléganőkből és kollégákból.
Én azért kölönleges helyzetben vagyok, mert már nem könyvtárosként dolgozom, azért úgy érzem, nem szakadtam el a hivatásomtól.  Ilyenkor látom, hogy mennyire nem. Eszembe jut amikor még könyvtáros voltam és ugyanazokat a problémákat látom, csak más szituációban és más környezetben.
A Probléma oka legtöbbször a tehetetlenség vagy a döntésképtelenség. Ahelyett hogy azt mondanánk, csináljuk ezt vagy azt, így vagy úgy, előjönnek a személyes sérelmek és legfeljebb gorombaságokat vágunk egymás fejéhez.
Mert azok, akiknek lehetősége lenne dönteni bizonyos kérdésekben, legtöbbször a maguk feje után mennek, még ha meg is kérdezik azokat, akik nap mint nap egy adott területen dolgoznak. Nem tudnak, nem akarnak vagy nem mernek dönteni. Ha tudnának és akarnak is, akkor nem mernek konfrontálódni. Miért? Mert alapvetően a hivatásunkból és a természetünkből adódik, hogy szeretnénk megfelelni minden igénynek, elvárásnak. Tudhatnánk már, hogy ez soha nem lehetséges. Egyszer ezt gondolják, máskor azt. Pedig a döntések nem öt percre szólnak, és ha elindultunk egy úton, azon végig is kell menni, különben értelmetlen lesz minden amit teszünk, ráadásul a szavahihetőségünk és a megbízhatóságunk is oda.
Tisztelt könyvtáros kollégák! Ha magunkban nem bízunk és képtelenek vagyunk érdekeinket érvényesíteni könyvtáron belül, hogyan tudnánk érvényesíteni azt szélesebb körben? Érdemes lenne ezen elgondolkodni.

A második nap ígérte a legtöbb szakmai programot, ennek megfelelően igyekezetem valóban kivenni belőle a részem. A délelőtti plenárisra nagy lelkesedéssel ültem be. Bár nem voltam Tóth Gyula tanítvány, nagy lelkesedéssel készültem előadására. Bevallom, n is azok között voltak, akik a német kolléga előadása előtt leléptek, ahogy hallottam, a házigazdák emiatt megfeddték a közönséget. Biztosan kiábrándító, ha az előadásunk előtt tömegesen menekül a közönség, de biztosíthatok mindenkit, ez inkább az előző két előadó miatt volt. Meghajtom felem a kollégák tudása előtt, de tény, hogy a közönség figyelmének fenntartásához ennél több kell. A fennmaradó időben még a kiállítókkal is sikerült felvenni a kapcsolatot. Délután szekció ülések kezdődtek, és a frissen alakult FITT előadásait választottam. Nem bántam meg. Fiatal lelkes könyvtárosokkal mindig jó találkozni, azt pedig tökéletesen megértem, hogy egyesek meglehetősen zavarban vannak, amikor “műértő” közönség előtt kell megnyilvánulni. Élmény volt. Bánom, hogy Z. Karvalics László előadásának elejéről lemaradtam, így végképp nehéz volt követni, de rendhagyó és gondolatébresztő megközelítése mindenképpen maradandó emléket hagyott.
Végül elérkezett a gyűlés zárása is, sok élménnyel, tapasztalattal vettünk búcsút, igaz, egyelőre csak az esti baráti találkozóig. Rebesgették, hogy Baja is esélyes a jövő évi gyűlés rendezésére. Drukkoltam nagyon, hiába. Jövőre Debrecen a célállomás. Mindenesetre, ha jövőre nem is sikerül, mindenképpen érdemes eljönni egyszer Bajára is.
A baráti találkozóról csak nagyon röviden: még ennyi önfeledt könyvtárost egy helyen, ilyen jó hangulatban nem láttam. Gyakrabban kellene ilyen, azt gondolom. És valóban baráti volt, végre arra is jutott idő, hogy rég látott ismerőseimmel, volt kollégákkal kicsit beszélgessek és új barátságokat kössek. Annyira jól sikerült, hogy a hivatalos zárás után még néhányan “hosszabítottunk” Azt mondják, az elmaradt alvás utólag nem pótolható, de az élmények sem, amelyekben részünk volt.

Összegezve, a Vándorgyűlés nagyon jó volt, köszönöm a szervezőknek, kollégáknak, hogy megszervezték, és a munkahelyemnek, hogy ott lehettem. A program igazán változatos volt, csak azt bántam néha, hogy nem lehetek egyszerre több helyen.

Regisztárció és egyebek után beindul a program. A városi séta a 0. napon meg volt, erre a napra a kitűzött cél a könyvtárlátogatás. NEm sikerült kideríteni, hogy vannak vagy nincsenek csoportos vezetések, én persze szokás szerint külön utakon járok, a NYME SEK-ban készségesen körbevezettek, a BDK-ban egyszerűen körbejártam, végül belebotlottam egy kisebb csoportba. Ezt követi az ebéd, majd irány az MMIK.  Cél a plenáris ülés. Fél óra csúszást ígérnek, addig beülök a Mimik caféba, ami a művelődési házban működik. (kellemes hely, ajánlom mindenkinek, minimum 3 jó pont! Ötöst nem adnék, mert az árakat húzósnak találtam, de lehet hogy Szombathely viszonylatában ez átlagos.) Eredmény: néhány sörial elfogyasztása mellett kötetlen szakmai beszélgetés a szakma “fekete bárányaival” Paszternák Ádámmal és Mikulás Gáborral, hivatásunkról, megbecsülésről és önbecsülésről, arról, hogy milyen képet festünk magunknak magunkról és hogyan lehetne valós képet kapni mindenről. Idővel többen is csatlakoznak, a plenáris ülés pedig véget ért. Nem bánom persze, mert tartalmas, érdekes beszélgetésnek lehettem részese.

Este folytatódik a városnézés, bár inkábba kocsmatúra lenne a helyes megnevezés Útközben csináltam pár képet, nem kimondottan a város nevezetességeiről, hanem azokról, amik leginkább megfogtak: a festett falakat. néhány térbeli falfestményt fedeztem fel. Nagyon tetszett, ezért is örökítettem meg. Remélem a minőség elfogadható, sajnos csak mobil állt rendelkezésre

A túr a részeként bepillantást nyertünk egy könyvtáros tekebajnokságba és szembe találkoztunk egy komoly referensz kérdéssel: minek a rövidítése a VAOSZ??? kedves olvasó, ha létezel, és nem voltál jelen ezen az estén, ott ahol én, keresd meg a választ! Ha nem találod, kérdezd bátran a könyvtárost. Tudom a választ csak, mert megkérdeztük a helyi embert.

hát ennyi lett volna az 1. nap számomra. De a vándorgyűlés folytatódik, így folyt köv.

Egész nap esett. Indulás délután kettőkor, kollegámmal kocsival. Ő vezet, én csak bámészkodom.  Az úton is végig esik, a szél viharos erejű, a kilátás szinte élvezhetetlen. Megérkezés este 7-re. Még mindig esik és erőteljesen fúj a szél. Beköltözünk, a MÁV oktatási központba. Az udvaron egy sín szelvény, sorompó, szemafor és minden ami kell. Jó pont, lévén hogy vonatmániás vagyok. csináltam pár képet is. A szállás kellemes, a szoba rendezett, van hűtő, TV, külön wc és zuhanyzó. Kell ennél több?
A lepakolás után irány a város. Az idő éppen nem a legalkalmasabb a sétára, azért felfedezem kicsit a szállás környékét. Ernyők mindenütt, elhagyva, kukába dobva, kifordulva az út szélén Természetesen az első amit megtaláltam, a Könyvtár. A város is elég érdekes számomra. Régi és új épületek váltják egymást, kapualjak, zárt udvarok, aluljárók. Furcsa ez még egy ekkora várostól is. Villamost is láttam, a múzeum udvarán. Mindenfelé kerékpárutat látok. Jó pont! (már a második.)

A szakmai programról a következő bejegyzásben. folyt. köv.

Az elmúlt hetekben, hónapokban elég rendesen elhanyagoltam a blogos dolgaimat, pedig ötlet lenne éppen elég, téma is sok, még ha nem is kimondottan a hivatás témakörébe kapcsolódóan. Össze kell már kapnom magam, több szempontból is.
Idén úgy tűnik sikerül eljutnom a Vándorgyűlésre is. Illetve biztos, mert holnap indulunk. Örülök, mert utoljára ha jüól emlékszem 5 éve sikerült Nagykanizsán részt venni, és a tapasztalat az, mint minden hasonló programmal, hogy hihetetlenül inspiráló tud lenni, de a hatása gyorsan elmúlik, tehát minél gyakrabban kell részt venni hasonló programokon.
Magam részéről, mint hithű könyvtárostanár a Gyermekkönyvtáros szekcóban és mint Informatika és 2.0 párti a FITT szekcióban minden bizonnyal megfordulok majd. Több okból is szeretnék erről beszámolót írni, bár ezt bizonyára többen megteszik majd. Szóval valamilyen bejegyzésekkel biztosan jelentkezem, remélem inkább előbb, mint utóbb. Azoknak a kolleganőknek és kollegáknak üzenem, akikkel ezer éve nem találkoztam, hogy remélem összefutunk. Nagyon várom

Örömmel olvasom a KATALISTen, hogy levelezőlistát hoznak létre könyvtáros hallgatók számára. Azt gondolom mindenképpen hasznos, és jót tenne, hogy kicsit nagyobb legyen az összetartás. Talán lehetőség adódna arra is, hogy megismerjék egymást az ország különböző helyein tanulók, és értresülnének azokról a programokról amelyek legalább a kezdettől elhivatottak számára lehetőséget adnak a szakma megismerésére. Aki jelentkezne feliratkozhat rá a http://groups.google.com/group/konyvtarszakosok címen. Remélem minél többen lesznek.

Tegnap olvastam a FIKSZen egy érdekes írást a meghasadt tudatú emberről (könyvtárosról). A könyvtáros hivatásról, hivatástudatról és versenyképességről szól. Elgondolkodtam és magam is csak csatlakozni tudok a leírtakhoz. Sajnos, főiskolai oktatóként azt tapasztalom, hogy a “könyvtáros akarok lenni” típus kihalófélben van, bár korábban sem volt éppen gyakori fajta. Persze lehet, hogy csak én nem találkozom ilyennel.

Ez nagyon kiábrándító tud lenni, ugyanakkor azt is látom, hogy sokan megszeretik ezt a hivatást, annak ellenére, hogy úgy indultak neki, hogy ők ugyan nem lesznek soha könyvtárosok. Persze ilyenből is egyre kevesebb van.

Sajnos versenyképes könyvtárosból is egyre kevesebb van. Aki az lenne az általában amint teheti továbbál valamilyen versenyképesebb pályára. Kivéve néhány valóban elhivatott  embert, mint amilyen például Ádám is.

Sok szeretettel köszöntök minden kedves volt, leendő és jelenlegi kollegát a könyvtárosok világnapja alkalmából. Mosolyogjunk, ha lehet, még többet, mint egyébként

A főiskolát sikeresen elvégezve világmegváltó tervekkel vetettem bele magam a munkakeresésbe, majd a munkába. Tudtam, hogy még sok tanulnivalóm van hivatásomról, hát folytattam tanulmányaimat. eredeti tervemtől, hogy régi könyves könyvtáros leszek, eltántorított, hogy a képzés kimenetele bizonytalan. Szakdolgozatom megírása is egészen más irányba vitt el, rájöttem, hogy az iskolai könyvtárak és a könyvtárpedagógia érdekel igazán. Szerencsére megtalláltam hozzá a z iskolát is, amit megkezdtem. Szerencsémre állást is találtam, mint pályakezdő munkanélküli, legalább 1 évre. Hamar rájöttem, hogy világmegváltó tervekkel nem jutok messzire. Egymagam nem tehetek csodát. Csalódtam, mert a könyvtár, ahol dolgoztam ktasztrofális állapotban volt. Nem is hasonlított egy igazi könyvtárra. A könyvtáros, aki mellett dolgoztam, sem volt éppen a szakma kiválósága, bár ztény, hogy lelkesedése mindent vitt. Szerettem volna mindent jobbá, szebbé tenni, de lehetetlen volt. Miután tudtam, hogy egy év után továbbállhatok, és találtam egy másik állást, továbbálltam.
Nem álltam éppen pozitívan az új munkahelyemhez, több okból sem. El kellett hagynom imádott városom, haza kellett költöznöm szüleimhez, ami a több éves önállóság után elég furcsa volt, ráadásul ingáznom kellett munkahelyemre, ami szintén nem volt kjedvemre való. Mindenesetre a kollegák nagyon kedvesen fogadtak, és hamar megkedveltem a helyet, a könyvtárat és a kollegákat is. Sajnos továbbra sem tettem le a világmegváltó tervekről, de egy vidéki kisvárosban sem olyan az élet, hogy kezdőként bármilyen egetrengető eredményt elérjek. Nagy lelkesedéssel dolgoztam, legjobb tudásom szerint, igyekezve betartani mindazt, amit fontosnak és helyesnek tartok, de a nagy változások elmaradtak. Kezdtem látni, néha érezni is a fásultságot, kilátástalanságot és reménytelenséget. De nem adtam fel. Bíztam benne, hogy eljön az én időm, és minden jobbra fordul.