könyvtárszakosok levlista

Örömmel olvasom a KATALISTen, hogy levelezőlistát hoznak létre könyvtáros hallgatók számára. Azt gondolom mindenképpen hasznos, és jót tenne, hogy kicsit nagyobb legyen az összetartás. Talán lehetőség adódna arra is, hogy megismerjék egymást az ország különböző helyein tanulók, és értresülnének azokról a programokról amelyek legalább a kezdettől elhivatottak számára lehetőséget adnak a szakma megismerésére. Aki jelentkezne feliratkozhat rá a http://groups.google.com/group/konyvtarszakosok címen. Remélem minél többen lesznek.

Tudathasadás?

Tegnap olvastam a FIKSZen egy érdekes írást a meghasadt tudatú emberről (könyvtárosról). A könyvtáros hivatásról, hivatástudatról és versenyképességről szól. Elgondolkodtam és magam is csak csatlakozni tudok a leírtakhoz. Sajnos, főiskolai oktatóként azt tapasztalom, hogy a “könyvtáros akarok lenni” típus kihalófélben van, bár korábban sem volt éppen gyakori fajta. Persze lehet, hogy csak én nem találkozom ilyennel.

Ez nagyon kiábrándító tud lenni, ugyanakkor azt is látom, hogy sokan megszeretik ezt a hivatást, annak ellenére, hogy úgy indultak neki, hogy ők ugyan nem lesznek soha könyvtárosok. Persze ilyenből is egyre kevesebb van.

Sajnos versenyképes könyvtárosból is egyre kevesebb van. Aki az lenne az általában amint teheti továbbál valamilyen versenyképesebb pályára. Kivéve néhány valóban elhivatott  embert, mint amilyen például Ádám is.

Czeke Marianne, dr. az első magyar könyvtáros nő (1873-1942)

Régóta foglalkoztat a könyvtáros pálya elnőiesedsének kérdése. Most egy dolgozat kedvéért elővettem a témát és kissé alaposabban utána is jártam. Találtam egy érdekes cikket, az első könyvtárnőről.
Tudtad?
Hazánkban az első női könyvtárost 1906-ban nevezték ki. [1] Czeke Mariannet 33 éves korában nevezte ki Ferenczi Zoltán az Egyetemi Könyvtár vezetője könyvtárnővé. A könyvtári bizottságnak azzal a kikötéssel támogatta a döntést, hogy csupán egyedi esetről van szó, nők kinevezését nem teszik rendszeressé. Mint az a cikkben olvasható „csak erre az egy esetre hozta határozatát a könyvtár-bizottság, s adja meg az egyhangú ajánlást. Rendszert nem kíván egyelőre alkotni belőle, hanem figyelembe veszi a folyamodó rendkívüli készültségét a vágyakozását a könyvtári pályára, de egyszersmind megnyugtatóan veszi tudomásul, hogy a folyamodó kollégiumi tanár is. S ha a kísérlet nem válnék be, módjában lesz tanári pályára menni át.” [2] Az első könyvtárnő munkája során számos javaslatot tett a könyvtár tevékenységének jobbítására, bár erről a szakirodalom mélyen hallgat.


[1] Gráberné Bősze Klára: Czeke Marianne dr., az első magyar könyvtáros nő (1873-1942). – In: Könyv és nevelés 2006. (8. évf.), 3. sz., p. 89-97. 

[2] A fent említett cikk idézi: Kenyeres Ágnes: Egy könyvtár hétköznapjai Bp., 1985. p. 243–244. c. munkáját
Gráberné Bősze Klára: Czeke Marianne, dr. az első magyar könyvtáros nő (1873-1942)

Blogged with Flock

Tags: , , , , ,

egy könyvtáros hallgató viszontagságai

Szeretném végre folytatni a mesét, hogyan is lettem én könyvtáros. A diákkönyvtárosság egyértelműen meghatározta a sorsom, biztosan tudtam, nem szeretnék mással foglalkozni, csak a könyvtárakkal. Végül sikerült is bekerülni egy főiskolára. (Igen, a könyvtárosok is iskolában, mi több, főiskolán, egyetemen szerzik meg ismereteiket, hogy ezt a szép hivatást betölthessék.) Nagyon sokat jelentett, hogy korábban a középiskolában szinte mindennel megismerkedtem, amivel egy könyvtáros találkozhat. Minden amit tudtam, sőt, bizton állíthatom amit a mai napig tudok, annak nagy részét a gyakorlatban tanultam meg. Éppen ezért hallgatóként is igyekeztem közel kerülni a tűzhöz és szabadidőmet a könyvtárban töltöttem. Sokat dolgoztam, talán túlságosan is. Biztos hibáztam is, de hát abból tanul az ember. Nem csak a szépségeibe, de az árnyoldalaiba is beleláttam munkánknak. Ezek az árnyoldalak sajnos, vagy szerencsére elsősorban a személyes ellentétekből eredtek, nem a munkából. Lényeg, hogy végül már terhes lett a jelenlétem, és el is távolítottak, de nem adtam fel. Tovább álltam egy újabb könyvtárba, mert érdekelt, mert tanulni, gyakorolni szerettem volna … és mert igazán otthon éreztem magam a könyvek között.

Tapasztalatból mondhatom, bármilen jó is a főiskola vagy az egyetem, nem készíthet fel minden gyakorlati fogásra, sajnos legtöbbször em is ez a cél. Igazi gyakorlati ismereteket csak a könyvtárban, munka során szerezhetünk. Kérem tehát a könyvtárosokat, legyenek türelemmel. Ne felejtsük el, hogy mi is voltunk kezdők. A leendő könyvtárosokat pedig arra kérem, ha tehetik minél több időt töltsenek könyvtárakban, kóstoljanak bele a légkörébe, ismerjék meg a folyamatait és meglátják, sokkal könnyebb leszmegtanulni a száraznak tűnő elméletet. És biztos vagyok benne, meg fogják szeretni a könyvtároshivatást. Kalandra fel, Sok sikert!

olvastam

A könyvtárostanár klogon olvastam a 39/2007 es OKM rendeletről, mely lehetővé teszi második tanár szak ként a fura elnevezésű könytárpedagógia-tanár képesítés megszerzését. Mint a könyvtárpedagógia és az iskolai könyvtárak lelkes fáklyavivője, mindenképp fontosnak tartom a hírt továbbítan. Főleg, mert a könyvtárospálya szempontjából sem utolsó. Tudom, hogy sokan sokat küzdöttek, hogy legyen könyvtárostanári képzés, nekik gratulálok, és köszönöm, minden kolléga nevében.