a só

Most olvasom a KTE Klogon a könyvtárostanárok alkalmazásáról írt állásfoglalást és nagyon felháborít. Muszáj leírnom mit gondolok erről. Tisztában vagyok vele, hogy az iskolai könyvtárak mindig mostoha helyzetben voltakés a könyvtárostanárok helyzete is olyan meseszerű, de egyvalamit nem szabadna elfelejteni: a könyvtárostanár az, aki elindítja a tanulót, aki könyvtárhasználóvá nevel és folytathatnám. Illetve tehetném az egészet feltételes módba, mert jó, ha a lehetőséget megkapja, hogy pár órában valamit elmeséljen a könyvtárról a tanulóknak. Mindig abból indulok ki, hogy az iskolában a pedagógusok és feltételezhetően az igazgatók is tanult, művelt, diplomás emberek. Olyanok, akik tudják, hogy a tudás nagy érték és arra tették fel azt életüket, hogy a tudást átadják a jövő generációjának. Nekik kellene a legjobban tudni, hogy a könyvtárnak ebben milyen fontos szerepe van.  Most gonosz leszek, de ilyenkor megfordul a fejemben, hogy ezek az emberek úgy lettek pedagógusok, hogy soha nem jártak könyvtárban? Nem találkoztak ilyen fogalmakkal mint egész életen át tartó tanulás, önálló ismeretszerzés és társaik, – amik egyébként a csapból is folynak – vagy csak nem értik.

Ismeri valaki a mesét a sóról?? Szerintem egy kisiskolás is el tudja mondani a lényegét. Most az jut eszembe, mi lenne, ha eljátszanánk ugyanezt a könyvtárral. Vagy csak nekem hiányozna annyira az életből, mint a só az ételből?

döntés

Van egy receptem:
Végy három könyvtárost, az ország különböző pontjairól, különböző könyvtártípusokból. Dobj fel egy tetszőleges szakmai kérdést (vagy csak kérdezd meg, nálatok mi a helyzet) és figyelj. Perceken belül garantált a problémaáradat. Egymás szavába vágva ömlik a szó a egyébként csendes, nyugodt és kimért kolléganőkből és kollégákból.
Én azért kölönleges helyzetben vagyok, mert már nem könyvtárosként dolgozom, azért úgy érzem, nem szakadtam el a hivatásomtól.  Ilyenkor látom, hogy mennyire nem. Eszembe jut amikor még könyvtáros voltam és ugyanazokat a problémákat látom, csak más szituációban és más környezetben.
A Probléma oka legtöbbször a tehetetlenség vagy a döntésképtelenség. Ahelyett hogy azt mondanánk, csináljuk ezt vagy azt, így vagy úgy, előjönnek a személyes sérelmek és legfeljebb gorombaságokat vágunk egymás fejéhez.
Mert azok, akiknek lehetősége lenne dönteni bizonyos kérdésekben, legtöbbször a maguk feje után mennek, még ha meg is kérdezik azokat, akik nap mint nap egy adott területen dolgoznak. Nem tudnak, nem akarnak vagy nem mernek dönteni. Ha tudnának és akarnak is, akkor nem mernek konfrontálódni. Miért? Mert alapvetően a hivatásunkból és a természetünkből adódik, hogy szeretnénk megfelelni minden igénynek, elvárásnak. Tudhatnánk már, hogy ez soha nem lehetséges. Egyszer ezt gondolják, máskor azt. Pedig a döntések nem öt percre szólnak, és ha elindultunk egy úton, azon végig is kell menni, különben értelmetlen lesz minden amit teszünk, ráadásul a szavahihetőségünk és a megbízhatóságunk is oda.
Tisztelt könyvtáros kollégák! Ha magunkban nem bízunk és képtelenek vagyunk érdekeinket érvényesíteni könyvtáron belül, hogyan tudnánk érvényesíteni azt szélesebb körben? Érdemes lenne ezen elgondolkodni.