vers

előző bejegyzésemen felbuzdulva még egy tartozásom van. Tartozás magamnak, ami valami miatt elmaradt eddig. Egy vers könyvtárosoknak, címleíróknak, fanatikusoknak.

Győri László

Címleírási gyakorlat könyvtárosoknak

SZABADSÁG

három betűvel beljebb

szabadság

kerek zárójel (szabadság)

szögletes zárójel [szabadság]

a megjelenés helye szabadság

vessző

a kiadó szabadság

vessző

a kiadás éve szabadság

pont

terjedelem méret

mindenre

szabadság

a besorolás egyetlen törvénye

a szabvány a végső

1980/8

A könyvtárban

Régi adósságom szeretném most pótolni. Valaha olvastam egy írást a Népszabadságban, amit gondosan el is tettem, és már régóta terveztem, hogy begépelem. Meg is történt, na de úgy gondolom, ezt érdemes megosztani a szélesebb közönséggel is. Íme:

Mindenekelőtt: egy könyvtárban rend van, és öregedvén egyre jobban szeretem a rendet. (Férfi olvasóim még emlékeznek arra az időre, amikor – anyai és asszonyi korholás ellenére is – kétfelé hagyták zoknijukat, s nadrágjukat sem éppen búgra hajtva tették le. Engem a mindennapi borotválkozásra is – a foglalkozásom amúgy megkívánta volna – feleségem szoktatott rá, mondván – de önök úgyis tudják mivel fenyegetett.) Mikor önök úgy négy óra felé bemennek a könyvtárba, akkor a kölcsönzőpult körül, de gyakran máshol is szertehevernek a könyvek. De menjenek csak egyszer nyitáskor! Makulátlan a rend, minden a helyén van, még a kis zsámolyok is. Ez csak úgy teremtődött az esti zárás és a következő könyvtárnyitás között.

Aztán: a könyvtárban csend van. Aki beszél, halkan beszél, még a kisgyerekek sem zsivajognak annyira – hat rájuk a felnőttek csendje. Lehet, hogy zárás után a vezető és a beosztottja között esik hangosabb szó, hiszen munkahely ez is -, de mikor mi bent vagyunk, sosem.

A könyvtárban persze könyv is van, sok. Lehet, hogy ötezer, lehet hogy harmincezer – de még egy akármilyen magángyűjtemény sem vetekedhet egy könyvtár állományával. A magángyűjtő többnyire egyetlen témakört gyűjt. A könyv színes, sokarcú. Arra szolgál, hogy minden korosztályt és ízlést kiszolgáljon.

A könyvtárban – és ez fontosabb, mint maga a könyv – mindenekelőtt könyvtáros van. Milyen emberek? „Szépek és bolondok”, ahogyan a régi film címe mondta. Kis pénzért dolgoznak, mert szeretik amit csinálnak. Ha nehéz ügy kerül eléjük, boldogok. Egyszer kerestem egy könyvet – nem nagykönyvtárban – , aminek nem tudtam (a szerzőjét, a címét, azt, hogy regény-e vagy szakmunka) a tartalmát sem, csak azt tudtam, hogy szó esik benne  valamiről ami érdekelt akkor. No, ehhez tényleg három nap kellett a könyvtárvezetőnek. Ám a maga varázslatos segédeszközeivel kiderítette, melyik könyv kell nekem. Másszor pedig igen különös témáról kerestem könyvet, méghozzá illusztráltat. Mondjuk, mintha az aztékok étkezési szokásairól lett volna szó. A könyvtáros úgy három perc alatt öt könyvet tett elém – tudta hogy mije van a polcon, pedig volt ott vagy tízezer kötet. De ön kérhet szerelmes regényt, krimit, szakkönyvet a szobakertészetről, a honfoglalásról vagy a világűr rejtelmeiről – megmutatják, hogy hol keresse, ha nem boldogul a polcok könyváradatával. S ha nincs meg: megszerzik máshonnan. Ez a szakmájuk. Tegyen velük próbát!

Kálmán …

(egy Népszabadságból, valamikor az 1990-es években)

biztos

Itt az ideje, hogy beszámoljak életem egy fontos lépéséről. Budapestre költöztem/költözöm. Hogy ennek mi a köze a könyvtároshivatáshoz? Hát leginkább az, hogy a költözés munkahely és hivatás váltással is együtt jár. Könyvtáros lettem ismét, igazán könyvtáros, szóval most majd nem csak tanítom, sokkal inkább csinálom a könyvtárosságot. Egy biztosítási gyűjteményt kaptam meg, ami talán már évek óta hevert dobozokban egy pincében. Most ebbe a halom könyvbe kell életet lehelnem. Nagy kihívás, nemes feladat.  Akit érdekel, olvashat róla a biztoskönyvtáron

a só

Most olvasom a KTE Klogon a könyvtárostanárok alkalmazásáról írt állásfoglalást és nagyon felháborít. Muszáj leírnom mit gondolok erről. Tisztában vagyok vele, hogy az iskolai könyvtárak mindig mostoha helyzetben voltakés a könyvtárostanárok helyzete is olyan meseszerű, de egyvalamit nem szabadna elfelejteni: a könyvtárostanár az, aki elindítja a tanulót, aki könyvtárhasználóvá nevel és folytathatnám. Illetve tehetném az egészet feltételes módba, mert jó, ha a lehetőséget megkapja, hogy pár órában valamit elmeséljen a könyvtárról a tanulóknak. Mindig abból indulok ki, hogy az iskolában a pedagógusok és feltételezhetően az igazgatók is tanult, művelt, diplomás emberek. Olyanok, akik tudják, hogy a tudás nagy érték és arra tették fel azt életüket, hogy a tudást átadják a jövő generációjának. Nekik kellene a legjobban tudni, hogy a könyvtárnak ebben milyen fontos szerepe van.  Most gonosz leszek, de ilyenkor megfordul a fejemben, hogy ezek az emberek úgy lettek pedagógusok, hogy soha nem jártak könyvtárban? Nem találkoztak ilyen fogalmakkal mint egész életen át tartó tanulás, önálló ismeretszerzés és társaik, – amik egyébként a csapból is folynak – vagy csak nem értik.

Ismeri valaki a mesét a sóról?? Szerintem egy kisiskolás is el tudja mondani a lényegét. Most az jut eszembe, mi lenne, ha eljátszanánk ugyanezt a könyvtárral. Vagy csak nekem hiányozna annyira az életből, mint a só az ételből?

döntés

Van egy receptem:
Végy három könyvtárost, az ország különböző pontjairól, különböző könyvtártípusokból. Dobj fel egy tetszőleges szakmai kérdést (vagy csak kérdezd meg, nálatok mi a helyzet) és figyelj. Perceken belül garantált a problémaáradat. Egymás szavába vágva ömlik a szó a egyébként csendes, nyugodt és kimért kolléganőkből és kollégákból.
Én azért kölönleges helyzetben vagyok, mert már nem könyvtárosként dolgozom, azért úgy érzem, nem szakadtam el a hivatásomtól.  Ilyenkor látom, hogy mennyire nem. Eszembe jut amikor még könyvtáros voltam és ugyanazokat a problémákat látom, csak más szituációban és más környezetben.
A Probléma oka legtöbbször a tehetetlenség vagy a döntésképtelenség. Ahelyett hogy azt mondanánk, csináljuk ezt vagy azt, így vagy úgy, előjönnek a személyes sérelmek és legfeljebb gorombaságokat vágunk egymás fejéhez.
Mert azok, akiknek lehetősége lenne dönteni bizonyos kérdésekben, legtöbbször a maguk feje után mennek, még ha meg is kérdezik azokat, akik nap mint nap egy adott területen dolgoznak. Nem tudnak, nem akarnak vagy nem mernek dönteni. Ha tudnának és akarnak is, akkor nem mernek konfrontálódni. Miért? Mert alapvetően a hivatásunkból és a természetünkből adódik, hogy szeretnénk megfelelni minden igénynek, elvárásnak. Tudhatnánk már, hogy ez soha nem lehetséges. Egyszer ezt gondolják, máskor azt. Pedig a döntések nem öt percre szólnak, és ha elindultunk egy úton, azon végig is kell menni, különben értelmetlen lesz minden amit teszünk, ráadásul a szavahihetőségünk és a megbízhatóságunk is oda.
Tisztelt könyvtáros kollégák! Ha magunkban nem bízunk és képtelenek vagyunk érdekeinket érvényesíteni könyvtáron belül, hogyan tudnánk érvényesíteni azt szélesebb körben? Érdemes lenne ezen elgondolkodni.

vándorgyűlés 2. nap

A második nap ígérte a legtöbb szakmai programot, ennek megfelelően igyekezetem valóban kivenni belőle a részem. A délelőtti plenárisra nagy lelkesedéssel ültem be. Bár nem voltam Tóth Gyula tanítvány, nagy lelkesedéssel készültem előadására. Bevallom, n is azok között voltak, akik a német kolléga előadása előtt leléptek, ahogy hallottam, a házigazdák emiatt megfeddték a közönséget. Biztosan kiábrándító, ha az előadásunk előtt tömegesen menekül a közönség, de biztosíthatok mindenkit, ez inkább az előző két előadó miatt volt. Meghajtom felem a kollégák tudása előtt, de tény, hogy a közönség figyelmének fenntartásához ennél több kell. A fennmaradó időben még a kiállítókkal is sikerült felvenni a kapcsolatot. Délután szekció ülések kezdődtek, és a frissen alakult FITT előadásait választottam. Nem bántam meg. Fiatal lelkes könyvtárosokkal mindig jó találkozni, azt pedig tökéletesen megértem, hogy egyesek meglehetősen zavarban vannak, amikor “műértő” közönség előtt kell megnyilvánulni. Élmény volt. Bánom, hogy Z. Karvalics László előadásának elejéről lemaradtam, így végképp nehéz volt követni, de rendhagyó és gondolatébresztő megközelítése mindenképpen maradandó emléket hagyott.
Végül elérkezett a gyűlés zárása is, sok élménnyel, tapasztalattal vettünk búcsút, igaz, egyelőre csak az esti baráti találkozóig. Rebesgették, hogy Baja is esélyes a jövő évi gyűlés rendezésére. Drukkoltam nagyon, hiába. Jövőre Debrecen a célállomás. Mindenesetre, ha jövőre nem is sikerül, mindenképpen érdemes eljönni egyszer Bajára is.
A baráti találkozóról csak nagyon röviden: még ennyi önfeledt könyvtárost egy helyen, ilyen jó hangulatban nem láttam. Gyakrabban kellene ilyen, azt gondolom. És valóban baráti volt, végre arra is jutott idő, hogy rég látott ismerőseimmel, volt kollégákkal kicsit beszélgessek és új barátságokat kössek. Annyira jól sikerült, hogy a hivatalos zárás után még néhányan “hosszabítottunk” :) Azt mondják, az elmaradt alvás utólag nem pótolható, de az élmények sem, amelyekben részünk volt.

Összegezve, a Vándorgyűlés nagyon jó volt, köszönöm a szervezőknek, kollégáknak, hogy megszervezték, és a munkahelyemnek, hogy ott lehettem. A program igazán változatos volt, csak azt bántam néha, hogy nem lehetek egyszerre több helyen.

vándorgyűlés, 1.

Regisztárció és egyebek után beindul a program. A városi séta a 0. napon meg volt, erre a napra a kitűzött cél a könyvtárlátogatás. NEm sikerült kideríteni, hogy vannak vagy nincsenek csoportos vezetések, én persze szokás szerint külön utakon járok, a NYME SEK-ban készségesen körbevezettek, a BDK-ban egyszerűen körbejártam, végül belebotlottam egy kisebb csoportba. Ezt követi az ebéd, majd irány az MMIK.  Cél a plenáris ülés. Fél óra csúszást ígérnek, addig beülök a Mimik caféba, ami a művelődési házban működik. (kellemes hely, ajánlom mindenkinek, minimum 3 jó pont! Ötöst nem adnék, mert az árakat húzósnak találtam, de lehet hogy Szombathely viszonylatában ez átlagos.) Eredmény: néhány sörial elfogyasztása mellett kötetlen szakmai beszélgetés a szakma “fekete bárányaival” Paszternák Ádámmal és Mikulás Gáborral, hivatásunkról, megbecsülésről és önbecsülésről, arról, hogy milyen képet festünk magunknak magunkról és hogyan lehetne valós képet kapni mindenről. Idővel többen is csatlakoznak, a plenáris ülés pedig véget ért. Nem bánom persze, mert tartalmas, érdekes beszélgetésnek lehettem részese.

Este folytatódik a városnézés, bár inkábba kocsmatúra lenne a helyes megnevezés :) Útközben csináltam pár képet, nem kimondottan a város nevezetességeiről, hanem azokról, amik leginkább megfogtak: a festett falakat. néhány térbeli falfestményt fedeztem fel. Nagyon tetszett, ezért is örökítettem meg. Remélem a minőség elfogadható, sajnos csak mobil állt rendelkezésre :(


A túr a részeként bepillantást nyertünk egy könyvtáros tekebajnokságba és szembe találkoztunk egy komoly referensz kérdéssel: minek a rövidítése a VAOSZ??? kedves olvasó, ha létezel, és nem voltál jelen ezen az estén, ott ahol én, keresd meg a választ! Ha nem találod, kérdezd bátran a könyvtárost. Tudom a választ csak, mert megkérdeztük a helyi embert.

hát ennyi lett volna az 1. nap számomra. De a vándorgyűlés folytatódik, így folyt köv.

Követem

Értesítést küldünk minden új bejegyzésről a megadott e-mail címre.

Csatlakozz a 777 követőhöz