Most olvasom a KTE Klogon a könyvtárostanárok alkalmazásáról írt állásfoglalást és nagyon felháborít. Muszáj leírnom mit gondolok erről. Tisztában vagyok vele, hogy az iskolai könyvtárak mindig mostoha helyzetben voltakés a könyvtárostanárok helyzete is olyan meseszerű, de egyvalamit nem szabadna elfelejteni: a könyvtárostanár az, aki elindítja a tanulót, aki könyvtárhasználóvá nevel és folytathatnám. Illetve tehetném az egészet feltételes módba, mert jó, ha a lehetőséget megkapja, hogy pár órában valamit elmeséljen a könyvtárról a tanulóknak. Mindig abból indulok ki, hogy az iskolában a pedagógusok és feltételezhetően az igazgatók is tanult, művelt, diplomás emberek. Olyanok, akik tudják, hogy a tudás nagy érték és arra tették fel azt életüket, hogy a tudást átadják a jövő generációjának. Nekik kellene a legjobban tudni, hogy a könyvtárnak ebben milyen fontos szerepe van. Most gonosz leszek, de ilyenkor megfordul a fejemben, hogy ezek az emberek úgy lettek pedagógusok, hogy soha nem jártak könyvtárban? Nem találkoztak ilyen fogalmakkal mint egész életen át tartó tanulás, önálló ismeretszerzés és társaik, – amik egyébként a csapból is folynak – vagy csak nem értik.
Ismeri valaki a mesét a sóról?? Szerintem egy kisiskolás is el tudja mondani a lényegét. Most az jut eszembe, mi lenne, ha eljátszanánk ugyanezt a könyvtárral. Vagy csak nekem hiányozna annyira az életből, mint a só az ételből?
Azt mondják, az elmaradt alvás utólag nem pótolható, de az élmények sem, amelyekben részünk volt.
